A héten befejeztem az idei év egyik legígéretesebbnek mondott fantasy sorozatának induló évadát. Noha sok dícsérő értékelést olvastam én vegyes érzésekkel áltam fel a televízió elől; bár alapvetően nagy kedvencem Nail Gaiman, nem tudok abszolút rajongással tekinteni erre a képregényadaptációra. Mindjárt le is írom miért. 

A történetről 

A sztori kezdetén megismerjük az álmok hercegét Morpheust (Tom Sturridge), akit egy okkult dolgokkal és boszorkánysággal foglalkozó milliomos Roderick Burgess (Charles Dance) csapdába ejt. Burgess eredetileg nem Álmot akarta elejteni, hanem annak testvérét Halált, aki fel tudja támasztani a világháborúban elhunyt fiát, de Burgess úgy volt vele, hogy a hatalmas végtelenek egyike is jobb, mint a semmi, építtetett hát vendégének egy mágikus börtönt. Morpheus száz évet töltött rabságában, az álomvilág amelyet magára hagyott pedig az enyészetté lett. A történet akkor indul be, amikor Morpheus kiszabadul és láthatóan rohadtul pipa, amiért egy halandó ily könnyedén  kijátszotta. Visszatérését követően akad is feladata bőven, az elvett mágikus eszközeinek a visszaszerzése, a bosszú és az álmok birodalmának újjáépítése mind-mind olyan feladatok, amik hősünkre várnak és amelyek jó sok évadra alapanyagot adhatnak. 

 Az évadkritika további részei már spoileresek, így a továbbiakban már csak az olvasson tovább aki látta, vagy akit nem zavar, ha lelőnek néhány fordulatot.

 Jó, jó, de... 

A sorozat hangulata és látványvilága mindvégig lenyűgöző, igazi gótikus gyönyör. A jelenetek csodaszépen megkomponáltak és látszik, hogy a Netflixnél irdatlan munkát toltak a kivitelezésbe, a helyszínek kigondolásába, a díszletekbe, a jelmezbe. Az egészről süt a "gaimanos" hangulat, ha valaki olvasta vagy látta a Csillagport, a Coraline-t vagy az Amerikai Isteneket egészen biztosan tudja, mennyire utánozhatatlan és egyedi az író stílusa, ami a televízós adaptációt is áthatja. A CGI sok helyen műnek hat, viszont mivel álmokban járunk ezt a meseszerűséget könnyen megbocsátja az ember, egyébként is abszolút illik a sorozathoz. 

A sztori kellően pörgős, sőt az egyes történetszálakat már-már túl gyorsan varrták el, az évad közepétől egy teljesen más vonalon mozoga történet, mint amit a pilot előrevetít. Álom eszközeinek visszaszerzését és az álomvilág újjaépítését az első öt rész alatt elintézik, ezt követően pedig új probléma üti fel a fejét: a vortex. Ez a tempó kapkodós, ráadásul a váltásnál érezhető egy minőségi törés. (Na jó inkább repedés, mert egy két gyengébb rész után a megszokott színvonalon pörög a sorozat tovább.) Nyilván ez személyes preferencia kérdése, én jobban szeretem azokat a sorozatokat, ahol jut idő karakterépítésre és a karakterek egymás közötti kapcsolatainak, motivációinak elmélyítésére. Ráadásul a rosszak legyőzése sem üt akkorát, ha főszereplő 1,5 rész alatt letudja a konfliktust, a néző csak megvonja a vállát és megyünk tovább. Ebből a szempontból nekem magasan a korintoszi szála volt a kedvencem, aki mint Álom udvarából meglépett rémálom pont a frászt hozza az emberre, mégis az egész évadban kerüli a nyílt konflikust, mert Morpheustól még ő is tart. 

Bizonyos szereplőknek ráadásul így fájóan kevés játékidő jutott, noha egyértelműen Álom van a középpontban, én szívesen néztem volna még a mellékszálakon behozott karaktereket is. Például Constantine-t, aki sokkal erősebb karakter, mint az évad második felének központi karaktere, Rose Walker. Az előbbit megformáló Jenna Coleman ráadásul mérföldekkel jobb színésznő, mint a kicsit tapasztalatlan Vanesu Samunyai, aki bár nem volt rossz, nem nyújtott kiemelkedőt. Nekem végig az volt az érzésem, hogy az összes mellékszereplő inkább asszisztál Álom karakterfejlődéséhez, noha saját jogon is nagyon érdekes szereplők lennének, így pedig szerintem kihasználatlan maradt a bennük rejlő potenciál.

Egy dolog volt, ami engem kimondottan zavart a sorozatban. Valószínűleg nem lesz népszerű a véleményem, de ez a Netfix által nyomott LMBTQ-propaganda irgalmatlan hangsúlya. Ne értsen senki félre, semmi - tényleg semmi, de semmi - bajom nincsen a szexuális kisebbségekkel, filmekben, sorozatokban sem bánom, ha előfordul ilyen jellegű kapcsolat is. Na de amit, a Netflix csinál már a ló túloldala: a sorozatban 1 azaz konkrétan egy heteroszexuális kapcsolat jelenik meg, amikor Lyta álomvilágban szexel a halott férjével. Mindenki más meleg, bi, cross-dresser vagy nonbináris. Azt, hogy a végteleneknek nincsen biológiai nemük a sztorivezetés szempontjából abszolút megértem, úgy tudom a képregényben Gaiman ezzel akarta sugallni, hogy ők többek, mint egyszerű halandók, de a többieknél megfordult bennem a kérdés, hogy most erre komolyan, mi szükség volt? Mármint egy fantasy sorozatban, ahol mágikus ereklyék összegyűjtéséről van szó, teljesen szükségtelen ismerni szinte bármelyik karakter szexuális preferenciáját.

A szürke hős, akire szükségünk volt

A színészek játékára szintén nem lehet egy panasz, holott a fontosabb szerepekre kevésbé ismert neveket szerződtetett a Netflix. A címszereplőt megformáló Tom Sturridge egészen biztosan öt csillagos választás volt, kiválóan hozza azt a nem evilági figurát, akinek már a puszta nézéséből is veszély árad.  Morpheus nem a megszokott hős karakter, aki megmenti a világot. Noha helyén vagy szíve, a lépései sokszor kérdőjelezhetőek meg, hiszen mintha az emberi moralitás finom árnyalatait, mintha nem igazán érezné és az eszközök megválasztásában nem mindig van tekintettel a többi szereplő érzelmeire. A hibáit ugyanakkor többnyire belátja és jóváteszi, amiért rendkívül szimpatikus figura. Annak ellenére, hogy ő egy végtelen, esendősége miatt jóval emberibb, mint a legtöbb szereplője a szériának.

Muszáj megemlíteni a Mátyást a hollót szinkronizáló Patton Oswaltot is, akinek a hangja remekül passzolt a sorozat legjobb beszólásait szállító familiárishoz. Kisebb szerepekben megjelenik a Ki vagy Doki?-ból ismert Jenna Coleman (mint Constantine), a Trónok Harca Brienne-jeként befutott Gwendoline Christie (mint Lucifer), egytől egyik pozitívan tesznek hozzá a szériához. 

Nem finomkodunk

Annak ellenére, hogy fantasy műfajban mozgunk, a sorozat minden, csak nem gyerekbarát. Viszonylag ritkán találkozom a Netflixen 18-as besorolású szériával, de ez az és nagyon jól áll neki a komorabb hangvétel. A sorozat nem finomkodik, ha gyilkosságokról, rémálmokról vagy sötét mágiáról van szó, gyengébb idegzetű nézőknek nem ajánlom, én viszont örülök, hogy ezt meglépték a készítők és így egy igazi keményvonalas dark fantasyt kaptunk. 

...és hogy ez lett ez az idei év sorozata? Nos az erős őszi kínálat mellett én ezt nem jelenteném ki, elég hullámzónak találtam ugyanis az évad minőségét. Minden hibája ellenére azonban könnyen megkedvelhető és élvezhető az első évad, esős őszi estékre jó kikapcsolódás lehet. 

Az enyénszólva felemásra sikeredett Trónok Harca sorozat befejezése után nem tudtam sokáig haragudni a készítőkre, sőt már alig vártam, hogy Westeros világa újra magába szippantson. A tegnapi premier napján, ahogy hazaértem este a munkából dőltem is be az ágyba megnézni a Sárkányok Háza spinoff nyitó epizódját. De vajon megérte a várakozás? 

Az ajánló nem tartalmaz részletes cselekményleírást, de apróbb spoilerek előfordulhatnak!

A történet ... amit eddig tudunk 

172 évvel járunk Daenerys Targaryen születése előtt. Westeros ekkor még egészen másképp festett, mint ahogy megszoktuk, sárkányok szelik az eget - a lakosság ehhez hozzá van szokva - és a Targaryenek uralkodnak a kontinensen. Az idősödő Viserys királynak azonban nincsen fiú örököse, Westeros döntéshozóit viszont senki nem ismertette meg a gender equality fogalmával, így sokan nem tekintenek jó szemmel arra, hogy esetleg lánya Rhaenyra fogja örökölni a hírhedt Vastrónt. Öröklési viszály tehát a kiindulópontunk, és noha úgy tűnik, hogy Viserys király egyelőre elfogadható egészségnek örvend, az udvarban megindul a helyezkedés és a taktikázás.

Bevallom derekasan, én nem olvastam George R.R. Martin Tűz és Vér című regényét, amiben az író jó krónikásként lejegyezni a Targaryen ház teljes történetét. Amíg fut az évad valószínűleg már nem is fogom beszerezni, mert szeretném, ha a történet meglepetés maradna. 

A sárkány a nő legjobb barátja

Az első részt, noha unalmasnak egyáltalán nem nevezhető, még az óvatos építkezés jellemzi. Helyszínekben és karakterekben sem bővelkedik az epizód, ami viszont egyáltalán nem probléma, sőt inkább erény: a Trónok Harca sorozat kaotikus első évadában, aki nem olvasta a könyveket csak kapkodta a fejét a rengeteg szereplő, ház és helyszín láttán és bőven lement az évad nagy része mire az ember nagyjából összerakta ki kivel és hogy van. Ezt a hibát nem követték el újra, pedig ezen a ponton már sokan kényelmesebben mozognak a George R.R. Martin által megalkotott világban, mint amikor a Trónok Harca széria debütált. Az első epizód jó ütemben mutatja be a karaktereket, elhelyezi a sakktáblán a főbb szereplőket, de teljesen egyértelmű az is, hogy ki az, aki most éppen csak felbukkant, de később nem árt majd odafigyelni rá. A középpontban Rhaenyra hercegnő áll, akiről már az első jelentben kiderül, hogy szerencsére nem az a tipikus megmentésre váró Disney hercegnő alkat. (Mondjuk az hiszem, ebben a világban nem is húzná sokáig egy Disney hercegnő.) Ő az uralkodás és gyerekszülés helyett inkább szabadon utazgatna a világban sárkányháton, mint egy hős lovag, az uralkodócsaládok gyermekeinek azonban nincs ekkora szabadságuk, amikor a lehetséges karrierútjaikról kell dönteniük. Sőt a középkorban ragadt westerosi világban a nőknek igen kevés beleszólásuk van a saját sorsuk alakulásába, ahogyan ezt az első rész fájdalmasan nyilvánvalóvá is teszi. Rhaenyra sokaknak lesz szimpatikus szereplő, a HBO ismét alkotott egy társadalmi konvenciókat felforgató, erős női karaktert, mint amilyenné Sansa, Daenerys vagy akár a maga módján Cersei váltak.

A másik közönségkedvenc pedig egészen biztosan a Matt Smith által megformált Daemon herceg lesz, aki első blikkre a sorozat pszichopata gonosza, az első epizód jelenteiből azonban szépen lassan egy jóval bonyolultabb karakter rajzolódik ki. Egy biztos: őt vagy nagyon utálni vagy imádni fogjuk. Közte és Rhaenyra között úgy izzik a levegő, hogy azt képernyőn át is érezzük. 

Lehet-e olyan, mint a nagy előd? 

Az összehasonlítgatást nem lehet megúszni, a Sárkányok Házát óhatatlanul rögtön mindenki a Trónok Harcához viszonyítja. Természetesen mindenki arra kíváncsi, hogy ez az előzménysorozat van-e olyan jó, mint elődje, ám erre mindössze egy rész után még lehetetlen választ adni. 

Ami viszont tény, hogy a jól bevált recepttől nem kanyarodtak el az alkotók, hogy ez előny, vagy hátrány mindenki döntse el maga. Engem mindenesetre rögtön visszaszippantott Westeros, az első epizódban minden benne volt, amiért a Trónok Harcát megkedveltük: összetett, sokrétű motivációval rendelkező karakterek, hatalmi játszma, sárkány. Míg azonban a Trónok Harca első évadait inkább a zseniálisan megírt dialógusok vitték el a hátukon, ennél a sorozatnál rögtön az első részben igen grandiózus jeleneteket kapunk. Ennek a hátterében nyilván a pénz áll, a Sárkányok Házánál már biztosan jóval nagyobb források álltak az alkotók rendelkezésre, mint anno a Trónok Harca esetében, amit egy rétegszériaként kezdett fejleszteni az HBO (így Dany sárkányait azért nem mutatták, mert nem volt pénz a CGI-re).

Az első rész alapján a sorozat sem a szexben, sem a naturális jelenetekben nem finomkodik, ezért a sorozat már meg is kapta a maga kritikáját. Én viszont egyelőre azt tapasztalom, hogy ezeket a jelenetek cseppet sem öncélúak és nem a polgárpukkasztásra mennek, hanem igenis van jelentőségük az egyes karakterek személyiségfejlődése szempontjából. 

Nem csak CGI-vel varázsolt hátterek fantasztikusak, hanem a  berendezések, kosztümök, ékszerek, frizurák is mind-mind aprólékosan kidolgozottak. Bevallom néhány jelenetnél előfordult, hogy megállítottam a lejátszást és csak néztem, hogy mennyire részletgazdag egy-egy megoldás. 

Én izgatottan várom az újabb részt, meséljetekl nektek hogy tetszett?

Kimondott szerencsénk volt idén nyáron, hiszen nem voltak utazási korlátozások, végre nem kellett semmire tanulnom és szabadságom is maradt, nekivághattunk tehát egy külföldi utazásnak. Mivel a bakancslistámon igen előkelő helyen szerepelt az Amalfi-part, Olaszországba pedig igen jó áron kaphatóak fapados repülőjegyek, nem volt kérdés, hogy Nápolyba vesszük az irányt. 

Az elmúlt években már-már a szokásommá vált, hogy a kedvenc filmjeim forgatási helyszíneit megnézem, illetve ha utazok valahova, utánaolvasok mit forgattak a környéken, s Nápolyban sem tettem kivételt. Egészen más élmény úgy megnézni egy filmet, ha az egyes jeleneteknél fel tud kiáltani az ember, hogy "jé, hát én itt már jártam", valahogy jobban bevonja az embert. Jöjjön tehát egy rövid válogatás, hogy mit érdemes a régióban megnézni geekeknek (és filmrajongóknak). 

1. Wonder Woman

Az amazonok szigete Themyscira a valóságban is meglátogatható hely. Persze nem mondom, hogy nem dobtak rá irgalmatlan mennyiségű CGI-t a filmbeli jelenetekre, de ha ellátogat az ember az Amalfi-partra nagyon hasonló látványban és életérzésben lehet része. A film egyik múltba tekintő jelenetét Ravelloban vették fel, Hippolyta valójában a Villa Cimbrone tengerre néző teraszán áll, aminek a már neve is beszédes: Terrazza dell’Infinito. 

2. Tenet

Az Amalfi-part nem csak DC szuperhős filmjében kapott szerepet, Christopher Nolant is megihlette a látvány. A Tenet című sci-fi több jelenete is az Amalfi parton játszódik. A már emlegetett ravelloi Villa Cimbrone ebben a filmben is megjelenik egy snitt erejéig, de a szereplők még egy vacsorát is elköltöttek a ravelloi Caruso Belmond hotelben, ahonnan mesés a kilátás. Az Amalfi város előtti partszakasz pedig a hajós jelenet hátterét adja, a háttérben jól látszik a város jellegzetes képe a Duomo di Amalfi templommal.  

3. Star Wars - Baljós árnyak

A nabooi palota belső tereiben játszódó részeket a Nápoly melletti Caserta palotájában vették fel. A nabooi palota külső részeihez viszont már a spanyolországi Sevillát használták. A palota impozáns belső terei ma is látogathatóak, a helyszín az UNESCO világörökség része, komoly történelmi múlttal. Nagy bánatomra mi csak pár napot töltöttünk el a környéken, így Casertába már nem tudtunk ellátogatni. Viszont, ha valaki a nabooi hangulatra vágyik, Nápoly belvárosában a Palazzo Reale ugynabban az időszakban épült és gyakorlatilag kisebb mása Casertának. Ezt illusztrálandó, itt még fotózkodtam is. 

Innen már kevésbé geek filmek jönnek, de mivel ismertek, gondoltam felférnek még a listára.

4. A tehetséges Mr. Ripley 

A Matt Damon által alakított Ripley Nápoly környékén talál rá a gazdag úrigyerekre Dickie-re és követi el azt a gyilkosságot, amely az egész film középpontjában áll. A híres csónakos jelenetet Ichsia partjainál vették fel, a filmbéli kitalált városkát Mongibellot pedig Ichsia mellett Procida alakította; mindkettő rövid kompozással elérhető a nápolyi kikötőből. A film néhány jelenete alaposan megkavarhatja a nézőt: a nápolyi Vesuvio klubot például hiába keressük a városban, a forgatási helyszín valójában a római Caffé Latino volt. Egy másik jelenetben Ripley a római operaházban Dickienek adja ki magát, ezt a részt viszont Nápolyban vették fel a Tetro san Carloban. A nápolyi opera jelenleg csak idegenvezetéssel látogatható. Teljesen nyitott és bárki által megtekinthető viszont az alábbi képen is látható Galleria Principe. 

5. Ízek, imák, szerelmek

Na ez az a film, ami a létző legtávolabb áll a stílusomtól, nem szeretem a limonádékat és a "fogadd el önmagad" jellegű önsegítő szövegektől is néha agyérgörcsöt kapok. Filmes helyszínként viszont megkerülhetetlen, hiszen ha az ember rákeres arra, hogy hol érdemes pizzázni Nápolyban, a találatok között igen előkelő helyen jelenik meg a L'Antica Pizzeria da Michele, ahol Julia Roberts két pizzát is benyomott. Nos, nem tudom mennyire igaz, hogy itt adják a legjobb pizzát Nápolyban, ilyenkor mindig gyanítom, hogy részben azért inkább hype-ról van szó. Az éttermet jelentem megtaláltuk, elég közel volt a szállásunkhoz, de irtózatos tömeg volt, leülni nem igazán lehetett, úgyhogy inkább egy szellősebb helyre voksoltunk (ahol zseniálisan jó pizzát ettem).

+1 Piedone, a zsaru

Mi magyarok híresek vagyunk a Bud Spencer iráni rajongásunról, én legalábbis nem emlékszem olyan Karácsonyra, amikor a televízió ne adott volna le legalább egy Bud Spencer filmet. Mivel a színész olasz származású, ráadásul éppen nápolyi, a dél-olasz városban egész Spencer-kultusz alakult ki, nem csak a Nápolyban játszódó filmjeinek forgatási helyszínei, hanem a színész szülőháza is meglátogatható. Nem is teszek kísérletet arra, hogy felsoroljam hány helyre lehet eljutni a városban, ahol forgott az első Piedone film, inkább kiemelek egyet. A Castello Nuovo Nápoly egyik legforgalmasabb kikötője mellett, a belvárosban található. Itt egészen biztosan minden turista megfordul, úgyhogy nem is kell különösen erőlködni, ha fel kívánjuk keresni. A környék azóta már változott, a szobor például már nincs a helyén és éppen metrót építenek, de a vár még áll és látogatható. 

Summa summarum izgalmas pár napot töltöttünk Nápoly környékén és bár rengeteg mindent láttunk a hely annyira gazdag történelmi, természeti és építészeti kincsekben, hogy egészen biztosan lenne még mit megnézni, ha egyszer ismét arra járnánk. Ősztől viszont újabb izgalmas események és helyek várnak. 

Nem tudom miért térek vissza újra és újra a blogformátumhoz. Az elmúlt időszakban próbálkoztam más platformra terelni a dolgokat, a képes, videós közösségi média könnyebb, gyorsabb, látványosabb, mégis maradt az írás. Úgy látszik, hozzám ez a műfaj áll a legközelebb. 

Az elmúlt öt (úristen!) évben erre a blogra nem igazán születtek bejegyzések, de ez nem jelenti azt, hogy nem dolgoztam más projekteken. Írtam, viszonylag sokat, még egy könyvet is, ami remélem jövőre meg is jelenik, az élet pedig zajlott: férjhez mentem, dolgoztam, mellette másoddiplomát és PhD-t csináltam, jött a covid....  nem unatkoztam. Nagyjából most jött el az az időszak, hogy ismét tudok a hobbijaimmal foglalkozni, így a szórakoztató blogommal is. Megpróbálok tehát új életet lehelni ebbe a méltatlanul elhanyagolt felületbe. Úgy döntöttem viszont, hogy a régi bejegyzések nem lesznek visszaolvashatóak. Ezzel jópár évi munkát "kukáztam le", de egyrészt nem mutat túl elegánsan a bejegyzések közötti óriási szünet, másrészt úgy gondolom az elmúlt időszak fejlesztette és érettebbé tette az írási stílusom, jobb szeretném, ha az új olvasók már inkább ezt ismernék meg. 

Fogadjátok tehát szeretettel a vérfrissítést, remélem viszonylagos rendszerességgel tudok majd nektek hozni érdekes és izgalmas cikkeket, ajánlókat.