Könyvajánló - Veronica Roth: A lázadó

2017. augusztus 22. - Miumiu

Még januárban olvastam a Beavatott sorozat első kötetét és  ajánló is született róla. A sorozat első részétől nem voltam elájulva, viszont (a Csontvárossal ellentétben) katasztrofálisan rossznak sem találtam, így ha már egyben vettem meg a trilógiát, gondoltam, hogy illik elolvasnom az összes részét. A filmsorozatból ugyanakkor a második részt már nem néztem meg, mert az első film annyira nem kötött le, hogy még külön posztot szentelni is lusta voltam neki. Sokszor tapasztalom, hogy a könyvsorozatoknál mindig az első rész a legjobb és a minőség fokozatosan csökken mire a második, harmadik, X-edik részhez érünk. Érdekes módon A lázadó nálam a kivételek körét erősíti, mert nemhogy nem volt rosszabb mint A beavatott, de meg merem kockáztatni, hogy bizonyos elemeiben még egy kicsit jobban is működött, mint az előző rész.

Az ajánló annak lehet spoileres, aki nem ismeri az első rész eseményeit. 

Történet

A történet fonalát közvetlenül az első kötet eseményeit követően vette fel az írónő, melyben a Műveltek szimulációjának hatása alatt álló Bátrak lerohanták az Önfeláldozók csoportját. Tris és Tobias természetesen megállították a támadást, de csoportjuk szétszakadt és az események közvetkeztében a többi csoport között is kiéleződnek az ellentétek. Tris és csapata sorra járják a csoportok központjait, hogy támogatókat szerezzenek maguk mellé, hiszen tudják, hogy ha a Műveltek vezetője Jeanine más alkalommal is beveti a szimulációt azzal felszámolhatja a csoportrendszert és diktatúrát alakíthat ki. 

Értékelés

A második kötet tempóját feszesebbnek éreztem, emiatt jobban is tetszett, mint az első kötet. Az első kötetben viszonylag sok idő elment világépítésre, ami alatt szépen lassan bontakoztak ki az események, itt azonban már nem kellett időt szánni annak a bemutatására, hogy hogyan működik a csoportrendszerre épülő kitalált társadalom. Akcióban tehát nincs hiány Tris és csoportja teljes gőzzel szervezkednek, hogy megállítsák Jeanine-t, és ennek érdekében még a csoportnélküliek közösségével is készek összefogni. A csoportrendszer ábrázolásának elmélyítése kifejezetten tetszett, ahogyan az is, hogy az írónő azt is bemutatta, hogy a csoporthovatartozás önmagában még nem mutatja meg, hogy ki milyen ember, mert a személyiségnek sokkal mélyebb rétegei vannak, és senkit nem lehet egy-egy domináns tulajdonság alapján megítélni. Egyébként én már azon is csodálkozom, hogy egy ilyen társadalom legalább egy generáció felnövekvésén át működőképes tudott maradni (igen, tudom, hogy az egész egy fikció), mert nem elég, hogy egy csomó Elfajzott van, a beavatáskor csoportváltásra is lehetőség van, tehát bárki szabadon mehet jobbra-balra. Ezzel a húzással sajnos az Roth csak hiteltelenné tette a teljes csoportalapú berendezkedést, hiszen a váltásoknak köszönhetően elvileg minden csoportban teljesen vegyes tulajdonságú emberek élnek. Annak ellenére, hogy a történetet ifjúsági regényhez illően korrektnek találtam, volt néhány hiányosság és elem, amik kifejezetten zavartak. Ezek közül néhány zavaró tényezőt már az előző bejegyzésemben is említettem. 

Továbbra is hiányérzetem van amiatt, hogy nem derült ki mi történt Chicagoval, mi van a falon túl és miért kellett bevezetni egy újfajta kasztrendszert. Számomra szokatlan úgy disztópiát alkotni, hogy azokról a történelmi eseményekről, amelyek gyakorlatilag véget vetettek a megszokott társadalmi berendezkedésnek egyáltalán nem esik szó. Ez főleg annak fényében furcsa, hogy a környezet alapján  (romos város, mely csak részben lett kitakarítva, újjáépítve) én arra következtetnék, hogy még nem telt el annyi idő a pusztulás óta, hogy senki ne emlékezzen a régi időkre. Illetve, ha már eltelt, akkor az a kérdés merül fel bennem, hogy miért nem tudtak rendet tenni a városnak legalább abban a részében, amelyet lakóhelynek használnak. A regény végére egyébként kiderült, hogy a "mi van a falon túl?" kérdés kibontását az írónő a zárókötet nagy dobásának szánja, de nekem emiatt végig hiányzott a puzzle egy darabja. 

A leginkább zavaró elem számomra a főhősnő Tris volt, az előző kötet óta sem tudtam megszeretni a karaktert. Noha az előző részben történtek az ő jellemét is formálták, szerintem inkább rossz irányba "fejlődött". Én legalábbis nem állítanék a lányom elé példaképnek egy olyan lányt, aki 1. hazudik a pasijának, sorozatosan 2. felelőtlen öngyilkos akciókba kezd (persze mese, így általában jól jön ki belőle) 3. feleslegesen sokan nyavalyog a veszteségei miatt (háború van, másoknak is haltak meg szerettei), 4. többnyire csak magával van elfoglalva, egyszer nem jutott eszébe megkérdezni bárkitől is, hogy hogyan érzi magát. Arról nem is beszélve, hogy úgy éreztem, hogy többnyire csak sodródik az eseményekkel, nem alakít semmit, és még csak karizmatikus vezető sem próbál lenni (igazából még arra se törekszik, hogy szimpatikus legyen az embereknek). Az egyetlen említésre méltó tulajdonsága, hogy Elfajzott így több csoport tulajdonságai is megvannak benne, de a történet szerint ez nem csak rá igaz, mert a társadalomban elég sok Elfajzott él. Mivel a regény végig Tris-központú a többi szereplő ezúttal sem kap túl nagy teret, pedig szívesebben olvastam volna Evelyn, Marcus és Tobias múltjáról és családjáról többet, de Caleb motivációját, Trissel való kapcsolatát is szívesen megismertem volna. Míg Tobiast / Négyest az előző könyv legizgalmasabb szereplőjének gondoltam, ebben a könyvben sima "statisztává" silányult. Az élettörténetéről nem tudunk meg többet, mint az előző kötetben, Tris iránt érzett feltétel nélküli szerelme pedig nem elég ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést. Egyébként ha már korábbi sorokban a fikcionális lányomnak címeztem az írást, ezt a könyvet párkapcsolati mintaként sem állítanám a tinédzserek elé. Vagy csak akkor, ha a "milyen az egészségtelen párkapcsolat" témakört szeretném velük átbeszélni. Tris és Tobias kapcsolatát ugyanis rendkívül egyoldalúnak érzem, amelyben Tobias a támogató, aki mindent megtesz a kedveséért és mindentől igyekszik megóvni őt (ezért néha inkább a gyerekeként, mint a partnereként kezeli), míg Tris többnyire elvan a saját világában anélkül, hogy megfordulna a fejében Tobias. Tris egyébként legalább három alkalommal van meggyőződve arról, hogy a következő nagy hazugsága után Tobias soha többet nem áll majd szóba vele és elveszti minden bizalmát, de Tobias természetesen mindegyik után vakon megbocsájt. Tényleg ilyen férfi-nő viszonyt kell a tinik elé példának állítani? 

Elődjéhez hasonlóan A lázadó is élvezhető, de több sebből vérző sci-fi. Egyértelműen ifjúsági mű (esetleg még tini-lelkű felnőtteknek ajánlanám), így aki asimovi vagy lovecrafti mélységeket és történetvezetést vár az gyorsan felejtse is el az egészet. A szerelmi szál miatt inkább hölgy olvasóknak javaslom. 

 Értékelés 6,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr4612762922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.