Filmajánló - Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)

2017. augusztus 18. - Miumiu

Jómagam sosem voltam kifejezetten anime-rajongó, az egyik gimis barátnőm viszont igen, így az olyan alapműveket, mind a Páncélba zárt szellem (GitS), a Neon Genesis és a Hellsing én is láttam annak idején. Mivel a GitS-et emlékeim szerint szerettem örültem neki, hogy készül az élőszereplős változat, annak ellenére is, hogy már a megjelenés előtt is több kritikát olvastam a filmmel kapcsolatban (többek között azt, hogy felrótták a készítőknek, hogy miért Scarlett Johansson játssza az eredeti változatban ázsiai szereplőt). 

Mindig is kicsit hálátlan feladatnak tartottam remake-et készíteni, főleg ha az alapanyag annyira ikonikus darab mint a GitS. Sajnos a film végére úgy éreztem, hogy az Rubert Sanders és csapata belesétált a csapdába: egyszerre akarták kielégíteni a régi rajongók igényeit és tömegtermékké alakítani a történetet, hogy a globális piacon is eladható legyen a film, így két szék közül félig a pad alá estek. Ettől függetlenül a Páncélba zárt szellem nem lett rossz film, sőt! Bárcsak minden amerikai remake ilyen minőségben készülne el. 

A történet

A sztori nagyjából az eredeti anime vonalán mozog és egy olyan társadalmat mutat be, ahol az ember és a gépek már-már szimbiotikus kapcsolatban vannak, a technológiai fejlettség lehetővé teszi, hogy az emberek gépi alkatrészekkel tuningolják fel a saját testüket. Noha az implantátumok ebben a jövőben annyira gyakoriak, hogy szinte minden emberben van valamilyen mesterséges alkotóelem, az, hogy valakinek teljes mértékben kiborg teste legyen még nem jellemző. Ezért egyedi a főszereplő az Őrnagy, akinek pusztán az agya emberi, a teste pedig gép. Az Őrnagy korábban egy baleset áldozata volt, amelyben a teste annyira roncsolódott, hogy már nem tudták megmenteni, a Hanka nevű robotikával foglalkozó cég azonban egy kiborg testbe ültették az agyát. Az Őrnagy így életben maradt, bár a múltjából - a film elején - még semmire nem emlékszik. Mivel a nő így a gépek és az emberek legjobb tulajdonságait ötvözi, a cég természetesen nem engedte útjára, hanem "odaadták" a cyberbűnözéssel foglalkozó 9-es részlegnek. Az Őrnagy a 9-es részleg különleges katonájaként hackerek után nyomoz, amikor belekeveredik egy olyan ügybe, ami összefügg a múltjával és arra készteti az Őrnagyot, hogy kérdőjelezze meg az új identitását. 

Értékelés

Tudom igazságtalan egy független élőszereplős filmet összehasonlítani egy 95'-ös kultikus animével, de sajnos az ilyen művek esetében kevesen tudják (akarják) függetleníteni magukat az eredetitől. Én azért igyekszem önálló entitásként tekinteni a Johansson főszereplésével készült GitS-re mert a maga kategóriájában egy teljesen korrekten összerakott, élvezhető és egyedi képi világgal bíró alkotás, annak ellenére, hogy korszakalkotó viszont nem lett. A problémafelvetés (a gép és az ember viszonya, az emberség mibenléte, a gépi tuning  hatása az emberi identitásra) mindenképpen érdekes és a technológia rohamos fejlődésével egyre inkább aktuális is, de kár, hogy pont a téma aktualitása az, amire Sanderséknek nem sikerült jól reflektálniuk. A film ugyanis annyira igyekezett hű maradi animált elődjéhez, hogy megfeledkeztek arról, hogy a XXI. században a tálalás ebben a formában már lehet, hogy kevés lesz. Hiszen az alapdilemmát a kilencvenes évek óta számos helyen láthattuk (és most tekintsünk el attól, hogy sokszor azok az alkotások is a GitS animéből merítettek), így a technológia és az biológia összefonódása napjaink moziba járó közönségének egyáltalán nem jelent újdonságot. 

Mivel a Páncélba zárt szellem nem titkoltan olyan blockbusternek készült, aminél igenis szempont volt, hogy minél szélesebb körben el lehessen adni, az elődre nagyon is jellemző, hosszabb és tartalmas filozofálások elmaradtak és inkább az akciófilmek irányába hajlott ez a változat. Én ezt személy szerint nem bántam, mert az emberi lét mibenlétéről szívesen elcsevegek a barátaimmal egy romkocsmában, azonban este a moziban nem biztos, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy a főhősnő nietzschei magaslatokba törő gondolatmeneteket folytat. (Ne értsetek félre szeretem, ha egy film elgondolkodtat, sőt továbbgondolásra és beszélgetésre késztet, de ezt ne a szereplők szájába adott monológok formájában tegye, hanem a történetmeséléssel idézze elő.) Ebből a szempontból nekem egy kicsit talán jobban bejött a Páncélba zárt szellem mint annak idején az anime.

Érdekes módon hiányoltam viszont a katarzist a végjátékból. Általában van az a pont, ahol az események elérik a tetőfokukat (a mai filmekben ez vagy nagyon akciódús, vagy nagyon drámai) és lezárul a történet, nekem azonban ez a film kicsit adós maradt a nagy csúcsponttal. Folyamatosan haladtunk a végkifejlet felé, de sem az Őrnagy megvilágosodása, sem az utolsó harc a nagy robottankkal nem hozott gyorsulást a film tempójában és ettől nekem személy szerint van egy kis hiányérzetem. 

A színészekkel nem volt különösebb gondom, ugyanakkor az Őrnagy figuráján kívül a a csapat egyik tagjával sem foglalkoztak eleget, pedig szerepelt a filmben Juliette Binoche és a Japánban ikonnak számító Takeshi Kitano is. Ezt a filmet egyértelműen az Őrnagy köré építették és ez az, amiért én teljesen megértem, hogy miért egy amerikai színésznőt választottak a szerepre. A filmeket el kell valahogy adni a közönségnek (és egy ilyen nagyköltségvetésű mozi esetében nem csak a régi GitS rajongóknak), ahhoz pedig nem árt, ha van egy olyan húzónév, amit mindenki ismer és aki miatt még hajlandóak is beülni a moziba. Tegyük szívünkre a kezünket hányan ülnénk be például egy olyan filmre, amit csak azzal próbálnak eladni nekünk, hogy Lucy Liu a főszereplő? Scarlett Johansson játékával sincs különösebb baj, bár egy mivel egy olyan figurát alakít, aki részben robot az arckifejezése főként semleges. Az Őrnagy nemezise Kuze viszont kellemes meglepetés volt és szívesen láttam volna többet a vásznon, ráadásul a két karakter közötti dinamika is jó lett volna. Mint ahogy szívesen megtudtam volna arról is többet, hogy kik vannak még a 9-es részleg csapatában és milyen a viszonyuk az Őrnaggyal de ennek sem jutott hely a játékidőben. 

A látványvilága a filmnek teljes mértékben lenyűgözött, hiszen a japán vonalnak köszönhetően tele van keleties vonásokkal, ami nagyon egyedi atmoszférát kölcsönöz az egész mozinak. Ehhez jön még hozzá, hogy a Páncélba zárt szellem cyberpunk világa kifejezetten sötét, néhol már-már egészen horrorisztikus, a komorságot megtörő neon fények pedig kifejezetten szürreális érzést keltenek és még jobban elmélyítik a néző szorongását. Ha mást nem akkor a látvány lesz az, ami miatt igazán emlékezni fogok erre a filmre, hiszen ritkán látunk olyan, ahol egy nagyon modern és egy nagyon tradicionális világ képi elemei keverednek. 

A Páncélba zárt szellem tehát látványos és egyedi mozi, amit egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Azt sajnálom igazán, hogy kicsit csapongott és a zsúfoltság annyi mindenre nem jutott idő. Így olyan érzésem volt, mintha végig a felszínt kapargatnánk, noha a történetben egyébként annyi elem volt, hogy simán több filmre elegendő alapanyagot biztosított volna. 

Értékelés 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr7212756998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DEFCON 2017.08.19. 23:24:17

Aki nem anime rajongó annak gyakorlatilag nézhetetlen. Én 42 percig bírtam. Borzalmas volt. Az egyik legrosszabb film, amiből valaha 42 percet láttam.

HUN_Sector 2017.08.20. 13:42:04

Bealudtam rajta, annyira szörnyű és unalmas volt. Pedig még a ZS- kategóriát is végig bírom ülni.

Világít a torony 2017.08.20. 19:02:49

Nem 100%-os a film, mert nem bírta kikerülni néhány részletében az amerikai nyálas megfogalmazást ,
mely egyáltalán nem illik a hangulatba(anya-lánya találkozás pl.), de mindent összevetve remek film, melyet többszöri megnézéssel lehet csak kibontani. Zseniális képi munka és nagyon hatásos kép-hang bomba.
Én örülök neki, hogy nem tetszik mindenkinek, hogy nem végletesen szolgál ki tömegigényt.

Miumiu 2017.08.20. 19:57:04

@Mountain Dew:
Sok anime rajongó szerint is :) Volt ismerősöm, aki rendkívül fájlalta, hogy ennyire lebutították az egészet.
A vőlegényem szerint viszont nem volt rossz (ő nem látta az animét), csak hozzám hasonlóan a végéről hiányolt valami grandiózusabbat. Egyébként rég találkoztam már ennyire megosztó sci-fivel, mint ez.

Miumiu 2017.08.20. 20:12:14

@Világít a torony: Ez az átka minden olyan filmnek, ami ennyire nagy közönségnek készül. Rétegfilmként viszont kisebb költségvetésből lehet, hogy még ilyet sem tudnak csinálni.
Megvannak a maga hibái de azok ellenére nekem bejött.
Bár lehet, hogy én azért vagyok elfogult a filmmel kapcsolatban mert ismerem az anime világát és számos elemet többként / máshogy értékelek a háttér ismeretében. :)

Világít a torony 2017.08.20. 21:47:51

@Miumiu: Ez a film is később fog az agyakban beérni..:) Háromszor láttam, nálam kezd kibomlani a film.
Persze az anya és lánya dolgon próbálom hamar túltenni magam.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.08.21. 12:14:58

Sírnivaló fostalicska volt. Mazochizmusból végignéztem ugyan, de a végét már csak humorforrásként.

A nép fia 2017.08.21. 12:39:07

Na hallod, mi nem ugyan azt a filmet néztük...

Rég volt már, hogy elégedetlenül jöttünk ki a moziból, de most egyenesen az irodába mentünk, hogy visszakérjük a jegy árát. Nem vicc. De rajtunk kívül még vagy 100-an. Annyira ócska hulladék ez az egész, hogy sajnáltam rá a 2000 forintot.

A jegy árának visszakérése egyébként főleg azért volt, mert a felirat lemaradt. A japán tag szövege hiába volt feliratozva, az kívül esett a vetítési zónán, így olvashatatlanná vált. Minderre rájött, hogy a film maga is jó nagy ócska baromság, unalmas és gagyi, szóval azért reklamáltunk.

A CC jó fej volt, postáztak két biankó ajándék jegyet. :)

Ez a film pedig mehet a süllyesztőbe.

A nép fia 2017.08.21. 12:40:19

@Miumiu: Mivel már az első bekezdésed hemzseg a nyelvtani hibáktól, komolyan elgondolkodom, hogy érdemes-e olvasni az írásaidat.

A geek-ség nem mentség a hanyagságra. :)

Miumiu 2017.08.21. 13:19:36

@A nép fia:
Nem kötelező és nem is biztos, hogy érdemes, ezt az olvasókra bízom. Mivel hobbi blog főként a magam szórakoztatására írom. :) Ellenben ha durva nyelvtani, stilisztikai hibát találsz megköszönöm, ha kiemeled, én sokszor telefonon írok és valóban előfordul, hogy hanyag vagyok és lemarad a központozás vagy nem sikerül az alany-állítmány egyeztetés (esetleg csak simán félregépelek).

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2017.08.21. 14:07:59

A hétvégén láttam a filmet, szerencsére az animét nem, szóval legalább az nem befolyásolt, hogy az animés közönség elvárásaitól miért maradt el. Majd a héten jöhet az eredeti is.

A filmben valóban sokkal erősebbnek éreztem a képi világot, mint a valóban releváns, 21. századi mondanivalót. A képek viszont nagyon ott voltak, steril, gépies, neonos, plasztikos, sima és letisztult a felszínen, alatta viszont sötét, romos, vonagló kábelkötegek... színeiben meg teljesen rajzfilmszerű - nyilván tisztelgésként.

Az anya-lánya jelenet viszont a kedvencem volt. Ahogy az anya lassacskánmegérzi, hogy a lányával ül szemben, de magának sem meri ezt bevallani, rákérdezni végképp nem mer, (hisz TUDJA, hogy halott a lánya) de a megérzése teljesen bezavar a tudatába, olyannyira, hogy a jelenet harmadától egyre erősebben dadog... azt nagyon odatették! Ha volt érzelmi katarzis a filmben, akkor itt!