Könyvajánló - Anne Rice: Vérhozsánna

2017. augusztus 15. - Miumiu

Gimnazista éveimben az egyik kedvenc írómként tartottam számon Anne Rice-t. Imádtam az Interjú a vámpírral, a Lestat a vámpír és a Kárhozottak királynője stílusát és elvarázsolt a vámpírkrónikák részletesen kidolgozott, misztikus, de sok szempontból annyira emberi világa. A sorozat későbbi kötetei már szinte egyáltalán nem nyűgöztek le, a Memnoch a sátánt kifejezetten egy vallási katyvasznak találtam, de kétségkívül voltak még olyan regények a sorozatban, amelyeket szívesen olvastam. Az Armand a vámpír kifejezetten tetszett, és a Blackwood farm sem volt annyira rossz. Így tehát bizakodva kezdtem bele a sorozat utolsónak kikiáltott kötetébe a Vérhozsánnába. (Egyébként utólag kiderült, hogy nem az az utolsó kötete a Vámpírkrónikáknak, mert az írónő jópár év múlva megírta a Lestat herceget.) 

A történet

A történet a Blackwood farmban megkezdett történetet meséli tovább, ami az immár vámpírrá vált Quinn Blackwood szerelméről szól. Mona Mayfair halálos beteg, azonban Quinn vámpírként már rendelkezik az eszközzel (a vérével), amellyel megmentheti szerelmét a biztos végtől. A Mayfair családnak azonban sötét története van és Mona őriz olyan titkokat, amelyek megmérgezik a halhatatlanságát. A "fiatal" vámpírok Lestat segítségével igyekeznek felgöngyölíteni a Mayfair családdal kapcsolatos rejtélyeket.

Értékelés

Ez az az Anne Rice kötet, amit nem nagyon fogok többet a kezembe venni. Elolvastam, és megtartom, mert így teljes a sorozatom, de nem lett az igazi. Mona és Quinn ugyan aranyos párost alkotnak, a cselekmény nekem nagyon vérszegény volt. Az egész könyvben jóformán nem történt semmi, ellenben hosszú oldalakon keresztül lehet olvasni Lestat monológjait a jóságról, a gonoszságról, a halhatatlanság lényegéről és főként arról, hogy mennyire elvarázsolta a Mayfair család feje, Rowan Mayfair. 

Mivel Lestat szemszögéből olvashatjuk az eseményeket, ez a könyv is túlságosan a kópé királyfi körül mozog. Ez a karakter már önmagára is úgy tekint mintha a világ közepe lenne és ez néha már nagyon fárasztó és a tényleges cselekmény rovására megy. Nekem egyébként az új stílusa sem jön be, jobban szerettem, amikor még jobban hasonlított a jövőben ragadt francia nemeshez. A laza rocksztárokra jellemző dumái rendkívül karakteridegennek hatnak és én inkább tartottam megmosolyogtatónak, mint komolyan vehetőnek.

Számomra sokat elvett a könyv élvezeti értékéből, hogy a Mayfair-boszorkányok ciklusból nem olvastam az összes kötetet. A Boszorkányok óráját igen, de mivel annyira nem ragadott meg a világ nem olvastam tovább a sorozatot. Ehhez a könyvhöz azonban mindkét sorozat ismerete szükséges. Ez mondjuk már az én bajom, de nem szép marketingfogás így házasítani két sorozatot. 

Sajnos ez a regény erősen közepes lett és nem sok köze van már az első Vámpírkrónikák világához.

Értékelés: 5/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr8912746524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.