Filmajánló - Érkezés (Arrival)

2017. március 15. - Miumiu

Egy kicsit lemaradtam ennek a filmnek a megnézésével, hiszen az Amy Adams főszereplésével készült "okos" sci-fi még tavaly ősszel debütált a mozikban. Pedig nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mit tud ez az alkotás, mert rengetegen dicsérték és ez is egy regény alapján készült (amit persze szintén nem olvastam). 

Az Érkezés bája több kritikus szerint abban rejlett, hogy úgy értelmes és elgondolkodtató, hogy közben nem válik sem vontatottá, sem unalmassá. Ez mind igaz, ugyanakkor én éreztem benne olyan logikai bukfenceket, amik számomra nagyot rontottak a filmélményen. 

A történet és a véleményem alább spoileresen...

A történet

Elérkezett az a nap, ami a sci-fi könyvek és filmek igen nagy százalékában alapmotívumként van jelen: egy idegen faj képviselői meglátogatják bolygónkat. Mivel az érkezés nem a Függetlenség napja típusú akció sci-fi, ezek a lények nem rohanják le az emberiséget gigantikus lézerágyúkkal, hanem a kagyló névre keresztelt hajóik csak állnak. Itt kapcsolódik be a történetbe Louise Banks (Amy Adams) a tehetséges nyelvészprofesszor, akit az amerikai hadsereg kér meg arra, hogy a kommunikáció szakértőjeként próbálja meg felvenni a kapcsolatot az idegenekkel. Louisenak és elméleti fizikus segítőjének Iannak (Jeremy Renner) nem egyszerű a találkozás a heptapodoknak keresztelt lényekkel, akik még csak nem is humanoidok. Annyira nem humanoidok, hogy ha van is hangképző szervük, nem azzal beszélgetnek, hanem a tintahalakhoz tintájához hasonló fekete füstöt eregetnek, ami furcsa alakzatokba rendeződik. Louise-t amellett, hogy szellemileg kimeríti angol-heptapod szótár megalkotása, furcsa álmok/emlékek is gyötrik a kislányáról, aki egy súlyos betegségben életét vesztette. Ha pedig ez nem lenne elég szép magyar kifejezéssel élve a nemzetközi helyzet is fokozódik, hiszen vannak olyan országok, amelyek nem az amerikaiak nyugodt vizsgálódásához hasonlóan kezelik a helyzetet. Kína és Oroszország (na, mert ki más?) a konfliktus lehetőségének első jelére atomarzenállal és hadiflottával ugranának az űrhajóknak. Mit csinálnak mindeközben a heptapodok? Nagyon semmit, csak állnak és füstöt eregetnek, mert ők egy annyira fejlett faj, hogy egyszerre látják a múltat, a jelent és a jövőt is. Louise rájön, hogy az általuk használt nyelv is tükrözi ezt a képességet, így aki elsajátítja megszerzi a jövőbe látás képességét is. Főhősnőnk természetesen megtanulja a heptapodok nyelvét, ezzel a képességgel pedig elsimítja a konfliktusokat és megígéri, hogy 3000 év múlva amikor a hétlábú fajnak szüksége lesz a segítségre, akkor az emberiség készséggel segít majd. Happy end. 

Vagyis annyira nem, mert kiderül, hogy a kislány, akit Louise az emlékeiben látott, nem a korábban elhunyt, gyermeke, hanem az a gyermek, aki még a jövőben sem születik meg, így ez a tragédia még várat magára.

Kritika

Nos hol is kezdjem az értékelést? Kicsit bajban vagyok az olyan történetekkel, ahol az időutazás vagy a jövőbe látás kerül előtérbe, mert szinte mindig találok kifogásolható dolgot, hiszen ha egy alkotó belebonyolódik az idő szövevényes szálaiba, akkor nagyon nehéz onnan jól kijönni (lásd Terminátor filmek). Ez a baj az Érkezéssel is, a heptapodok elvileg ismerik a jövőt és a nyelvüket megtanulva Louise is látja az eljövendő eseményeket. Innentől kezdve pedig gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy ki mit tesz vagy mond a filmben, mert gyakorlatilag azt kell feltételeznünk, hogy csak egyetlen jövő létezik és minden szereplő amúgy is úgy fog cselekedni, ahogy meg van írva. Ha viszont az egyéni döntések miatti változó idősíkokat is figyelembe kellene venni a heptapodok nyelve jó eséllyel annyira bonyolult lenne, hogy a szülőbolygójukon agonizálnának mert elképesztő idő alatt hoznának össze egyetlen mondatot (ami tele lenne ha akkorral...).

Nem vagyok ugyan biológus, de felmerült bennem a kérdés, hogy Louise, hogy volt képes megtanulni egy olyan nem lineáris nyelvet, mint a hétlábúaké, hiszen addig oké, hogy nagy nyelvész, de nagyon is emberi idegrendszerrel rendelkezik. Ha akarom ezt még meg tudom magyarázni azzal, hogy elméletben nem használjuk ki teljesen az agyunkat, de nagyon nyögvenyelős magyarázatnak érzem. 

Az sem tetszett, hogy a filmben gyakorlatilag Louise monodrámáját láthattuk, az őt körülvevő karakterek teljesen súlytalanok maradtak és csak asszisztáltak az eseményekhez. Ez nem minden filmnél hátrány, hiszen vannak olyan alkotások, amik egy szereplővel is tökéletesen működnek, de egy olyan műben, ahol a cselekmény igen nagy részét adja az, hogy Louise és Ian gyermeke beteg lesz és meghal, amit a nő tud előre elvártam volna, hogy a férfi karakter se csak bólogató biodíszletnek kerüljön a vászonra. (Sokan kötöttek bele egyébként abba, hogy Louise annak ellenére megszüli a gyereket, hogy tudja, hogy az beteg lesz és meg fog halni, a leendő férjét Iant pedig elfelejti erről tájékoztatni. Én ebbe azért nem kötök bele, mert ha abból a feltételezésből indulok ki, hogy csak egyféle jövő lehetséges, akkor amúgy sem lett volna választási lehetősége, vagyis a megszülöm-nem szülöm dilemma is súlytalanná válik.)

Mindezek mellett nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy a forgatókönyv valójában a regény igen erősen lebutított változata. Végig azt éreztem, hogy valójában csak a felszínt kapargatjuk és valójában itt sokkal komolyabb és mélyebb gondolatok vannak, amiket nem akartak / mertek filmbe foglalni. Valószínűleg utóbbit helyesen tették, mert egy filozófiai aspektusokkal megspékelt nyelvész sci-fi nem sok nézőt vonzott volna a mozitermekbe, de én akkor is egy kicsivel többet vártam. Viszont nagyon kilógott a kötelezően beépített izgalmat hozó szál, az emberek egymás közötti konfliktusának bemutatása és lezárása. Ezt nagyon kurtán és furcsán varrták el, amellett, hogy végig érződött, hogy ezt valaki utólag passzírozta bele a filmbe, csak azért, hogy legyen egy kis feszültség is, ha már kiderül, hogy az űrlények birka szelídségű jóságos faj. 

Azért, hogy jót is írjak jó dolog volt végre olyan sci-fit nézni, amiben a tudomány dominált a fantasztikummal szemben. Érdekes volt, hogy az új fajjal való ismerkedés itt nem hatalmas puskákkal történik, hanem azzal, hogy megpróbáljuk őket megismerni. Üdítő volt nézni, hogy a két faj közötti kommunikáció nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan rengeteg belefektetett munka eredményeképp alakul ki és Louise gyakorlatilag sötétben tapogatózva teljesen nulláról alakítja az embereik és a heptapodok közötti kommunikációt. 

Afelől pedig kétségem sincs, hogy Amy Adams remek színész, hiszen gyakorlatilag az ő egyedüli játéka viszi el a teljes filmet. A látványvilág ugyan nem CGI orgia, de igazán hangulatosak a felvételek és hatalmas pacsi jár azért, mert végre el bírtak szakadni attól, hogy az idegen fajok legalább abban hasonlítsanak az emberre, hogy van két kezük, két lábuk meg valami szájuk. 

Ahhoz kevés volt a film, hogy bekerüljön a kedvenc sci-fi klasszikusaim közé, viszont egy dologhoz egészen biztosan meghozta a kedvem: elolvasni a könyvet is.

Értékelés 6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr9112338557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.