Könyvajánló - Lev Grossman: A varázsló birodalma

2017. február 22. - Miumiu

Viszonylag hosszú idő eltelt azóta, hogy írtam Lev Grossman felnőtteknek szóló fantasy trilógiájának első két darabjáról. Nem is tudom miért nem kezdtem bele már korábban a varázslós sorozat befejező kötetébe, valószínűleg közrejátszott, hogy kóros időhiányban szenvedek és az is, hogy attól féltem, a harmadik rész végképp nem tud felérni az egyébként zseniális első két részhez. Quentin Coldwater felnőtté válásának története tartalmazott bőven izgalmakat és nagy igazságokat és reménykedtem benne, hogy az író nem használta el az összes munícióját és tartogat még finomságokat a befejező részre is. Nos annyit elöljáróban, hogy a trilógia zárókötetében sem csalódtam, Lev Grossman ugyanis remekül szövi tovább ennek a mesének cseppet sem nevezhető fantasy ciklusnak a szálait. 

A történet

A második kötet valahol ott zárult, hogy Quentin és társai megmentették Fillory-t és a mágiát a pusztulástól, Quentinnek azonban mindezért nagy árat kellett fizetnie: kirúgták az általa imádott varázsvilágból és visszapenderítették az unalmas és szürke Földre. Quentin elfogadja a döntést és próbál visszailleszkedni a lassan vánszorgó átlagos hétköznapokba, de titkon továbbra is keresi a lehetőséget, hogy miként tudni visszakerülni királyságába. Quentin múltjának egy démona is megelevenedik a történetben, hiszen ha visszanyúlunk egy kicsit az első kötet történetéhez emlékszünk rá, hogy Quentin szerelme Alice niffinné, egy gonosz szellemlénnyé változott a Martin Chatwinnal folytatott harcban. Miközben főhősünk a Földön próbál boldogulni Filloryban sem fenékig tejfel az élet, hiszen a világ egyik istene Parázs megjósolja, hogy közelít a világvége. A négy regnáló uralkodónak így hát sürgősen ki kell deríteniük mi fenyegeti imádott világukat és meg kell állítaniuk azt, noha ezért Fillory történetének a mélyére kell ásniuk. 

Kritika

Az első kötetben még teljesen egyértelmű volt, hogy Quentin valahol félúton van a tinédzserkor és a felnőtté válás között, a második kötetben pedig fiatal felnőttként még elnéztük neki, ha néha szeszélyes és elkövet hibákat. Ebben a részben azonban Quentin már 30 éves, így jóindulattal sem tekinthető az útját kereső fiatal felnőttnek. Míg az előző kötetek a felnőtté válás rögös útját elemezték ez a kötet a felnőttség misztériumáról próbálja fellibbenteni a fátylat, szerintem sikeresen. Grossman könyvében ugyanis a felnőttség nem azonos azzal, hogy az ember minden helyzetben racionálisan cselekszik, tanulva a fiatalkorában elkövetett hibákból. A felnőttség nem azonos azzal sem, hogy az ember csak azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyet a társadalom az adott életkorhoz illő elfogadható elfoglaltságoknak tart. A felnőttek ugyanúgy lehetnek tanácstalanok és ugyanúgy elkövethetnek hibákat, mint a gyermekek, a különbség talán annyi, hogy őket még az a társadalmi elvárás is frusztrálja, hogy határozottan és lehetőleg jól döntsenek, hiszen felelős nagykorú emberek. De tegyünk szívünkre a kezünket, hányszor van úgy, hogy harminc-egynéhány évesen sem felelősen, az észérveket mérlegelve döntünk? Vagy hogy halvány lila gőzünk sincs arról, hogy egy adott szituációban miként reagáljunk? A varázsló birodalma arra is remek példa, hogy attól, hogy valaki életkorban felnőttnek számít még nem muszáj elvesztenie a csoda iránti vágyát. Ugyanakkor az sem egészséges, ha valaki az egész életét álomvilágban éli, mert akkor igazán fontos dolgokról lemarad. A regényben Fillory minden hibája ellenére egy remek dolog, ami minden látogatójának személyes fejlődését segíti. Filloryban mindenki így-vagy úgy de jobb emberré vált, ugyanakkor Martin Chatwin példáján keresztül az író azt is megmutatja, hogy milyen következményekkel jár, ha valaki a képzeletét nem az egyéni fejlődésének egyik eszközeként kezeli, hanem valósággal a szenvedélyévé válik. A másik véglet, amikor valaki teljesen egy álomvilágban él szintén nem jó. Az egyensúlyt azonban mindenkinek saját megérzése szerint kell kialakítania. 

Úgy érzem, hogy A varázsló birodalma méltó lezárása volt Grossman trilógiájának. Valamikor egészen biztosan újra fogom olvasni, mert ez tipikusan egy olyan sorozat, amelyből az ember különböző életszakaszokban különböző tanulságokat vonhat le. Én pedig kíváncsi vagyok arra, hogy mit fogok gondolni 5-10-15 év múlva a regények üzenetéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr3912279957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.