Filmajánló - Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

2016. augusztus 23. - Miumiu

Soha többet nem olvasok filmkritikákat. Na jó ez így nyilvánvalóan túlzás, mert holnap, sőt lehet hogy már ma is valamilyen filmes/sorozatos oldalt bújok majd újfent. Az Öngyilkos Osztagot szinte minden általam kedvelt és olvasott oldalon rettenetesen lehúzták. Ezért aztán úgy gondoltam, hogy ezzel is úgy leszek, mint az Batman v. Superman filmmel: majd ha elkezdi adni a HBO vagy megjelenik a Netflixen megnézem. Egyik este aztán valahogy mégiscsak a moziban kötöttem ki és megnéztem a sokak által földbe döngölt Öngyilkos Osztagot. Tetszett. 

Meg lehet kövezni érte, de nekem a DC-Warner féle Öngyilkos Osztag jobban tetszett, mint a Marvel idei egyik nagy dobása az Amerika Kapitány: Polgárháború (hajjajj utóbbival annyira nem voltam elégedett, hogy írni is elmulasztottam róla. Note to self: ezt bizony pótolni kell). Azzal sajnos egyet kell értenem, hogy ezer sebből vérzik a DC univerzum szupergonoszait felvonultató film, de a kritikák alapján én valami sokkal nézhetetlenebbre számítottam. Nézhetetlen film helyett viszont kaptam egy kellemes 2 órás szórakozást, ami nem volt különösebben rosszabb egy átlag képregény-filmnél.

Az alábbiakban spoileresen elmesélem, hogy miért. 

Történet

A cselekményleírásnál ez esetben rövid leszek, hiszen szuperhősmozi lévén nem igazán lehet hova ragozni a történetet, nagyjából itt is annyiról van szó, hogy felbukkan valahol egy nagy gonosz lény, amit egy különleges képességű emberekből álló csapatnak kell legyőznie. Oké, a fenti mondat talán túlzottan általánosító és egyszerűsítő volt, tagadhatatlan viszont, hogy az ehhez hasonló akciófilmek (és ez alól a Marvel univerzum filmjei sem kivételek) többsége faék egyszerűségű történetvezetéssel rendelkezik. (Ezért is volt annyira felemelő nézni annak idején a Deadpoolt, ami a lineáris történetvezetéstől elszakadva sokkal jobb élményt tudott nyújtani, mint a szuperhősös filmek nagy része.)  Visszatérve az Öngyilkos Osztagra... Amanda Waller az A.R.G.U.S. nevű kormányügynökség vezetője összeállít egy szuperbűnözőkből álló csapatot arra az esetre, ha egy Supermanhez hasonló metahumán egy szép napon úgy döntene, hogy az emberiség ellen fordul. Egy ilyen bűnözőkből álló csapatnak megvan az az előnye, hogy senki nem bánkódik, ha valami történne az egyikükkel (sőt kínos kérdéseket sem tesz fel senki) és többnyire jól lehet őket motiválni azzal, hogy engedményeket kapnak a büntetésükből. A kulcsszó az előbbi mondatban leírt "többnyire", hiszen a Varázslónő (Cara Delevingne) nem viseli túl jól az autoritást és megszökik. Fivérével beveszik magukat Midway városába és elkezdenek építeni egy gépet, amivel kiirthatják az emberiséget. Ezzel pedig meg is van az osztag első küldetése.

Kritika

Remekül el lehetne vitatkozni azon, hogy a két órás játékidő az előnye vagy a hátránya volt e filmnek. Részben előnye, mert ha beül a moziba az ember, nagyjából két óra az az időtartam, amit még kényelmesen végig tud ülni egy helyben. Ráadásul így végig azonos tempóban haladtak az események, nem voltak üresjáratok és egy perce sem ült le a cselekmény. Hátránya ellenben, hogy a vágás során nagyon sok jelenettől meg kellett szabadulni és ha ez laikus szemmel is látszik a végterméken, ott valami nem stimmel. A karakterek hátterét például alaposan megnyirbálták, ami legfeljebb azoknak lehetett fájó pont, akik nem ismerik a DC univerzumot. Én viszont veterán DC-s vagyok, gyerekkoromban a Batman animációs sorozatot rendszeresen adta a tévé, most felnőtt létemre a Batman játékokban és a DC sorozatos univerzumában (Arrow, Flash) találkozom rendszeresen az Öngyilkos Osztag egyes antihőseivel, így ez a hiány nekem nem igazán volt feltűnő. Egyébként meg nem is igénylem, hogy egy film során mindent kényszeresen a számba rágjanak az alkotók. Feltűnt azonban, hogy Joker fájóan keveset szerepel a filmben és később olvastam is, hogy a jeleneteinek a nagy részét kivágták. A vágással viszont annyira redukálták a szerepét, hogy már Harley Quinn karakterfejlődése szempontjából sem mutatott szinte semmi lényegeset. Ennyi erővel a Joker vonalat teljesen ki lehetett volna hagyni. Vagy teljes egészében meg kellett volna tartani, hogy az átlag néző is valamivel mélyebb képet kapjon Harley és Joker meglehetősen őrült kapcsolatáról. (Egyébként a Harley-Joker románc egy külön filmet is megérne, mert az ő kapcsolatuk annyira beteg és annyira összetett, hogy lazán meg lehetne írni egy két órás karakterépítésre koncentráló filmet belőle.) Ebben a formában viszont két szereplő kapcsolatának a felszínét is csak éppen kapirgálták meg. (Már  most nagyon várom a bővített rendezői változatot.)

A film központi karakterei kétségkívül Harley Quinn (Margot Robbie) és Deadshot (Will Smith), de nem tudnám azt mondani, hogy egyedül ők vinnék a hátukon a filmet, mert nagyon emlékezetes lett El Diablo (Jay Hernandez) és Amanda Waller (Viola Davis) is. Külön pirospont jár azért, mert árnyalták a karaktereket. Emögött nyilván meghúzódott az is, hogy a nézőben valamilyen mértékű szimpátiát azért érdemes ébreszteni, hogy legalább egy valaki legyen akinek tud drukkolni, vagy akiért tud izgulni a film során. Így a szuperbűnözők többségéről kiderül, hogy valójában nem is annyira gonoszak: Deadshotnak nem élvezet, inkább csak "munkaköri ártalom" a gyilkolás, a lányáért pedig bármit megtenne, Diablonak pedig a képessége inkább átok, mint áldás, mert ha nem tud uralkodni a haragján ártatlan emberek is áldozatául válnak, ezt ellenben ő nemhogy nem akarja, de még féli is. A film végére pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy a bajtársiasság és a csapatmunka az osztag relációjában is működőképes dolog, noha a kezdetekkor még puszta kényszerűségből dolgoznak együtt, a közös cél őket is össze tudja kovácsolni. Szerencsére nem csak az antihősöket árnyalta David Ayer rendező, hanem azokat is, akik elvileg a "jó" oldalon állnak. Azért teszem idézőjelbe a "jót" mert az, hogy mit tekintünk jó oldalnak teljes mértékben nézőpont kérdése. Amanda Waller annak ellenére, hogy az amerikai kormánynak dolgozik, romlottabb, mint az öngyilkos osztag bármelyik tagja. Igazi törtető, akik gyakorlatilag bármi áron keresztülviszi az akaratát és hidegvérrel gyilkol, ha azt látja szükségesnek, mindezt pedig a nemzetbiztonsági érdekkel igazolja. Batman is megkapja a magáét, igaz ő csak egy-két jelenet erejéig bukkan fel, de ezekből az egyikben Deadshotot a kislánya előtt kapja el, ami taktikai szempontból tökéletes húzás (a gyereke előtt senki nem kezd el lövöldözni), morális szempontból viszont erőteljesen megkérdőjelezhető. 

Szeretnék még - rövid - ódát zengeni a Harley Quinnt alakító Margot Robbieról is, a színésznő ugyanis tökéletes választásnak bizonyult a szerepre. Margot Robbie alakítása volt az egész mozi fénypontja, annyira, hogy azt is le merem írni, hogy ő lehetne a DC-nél a női Deadpool. Remekül hozza a kattant, fanatikus csajszi figuráját. Teljesen őrült, néha rettenetesen cuki, ugyanakkor tökösebb, mint a film egyes férfi szereplői, pedig ő a klasszikus értelemben nem bír semmilyen szupererővel. Ja igen, és hatalmas pozitívum, hogy a zárójelenetben egy könyvvel a kezében láthatjuk. A borító alapján valami csöpögős ponyva, de manapság annyira ritka, hogy bárkinek ténylegesen könyvet adnának a kezébe a filmvásznon, hogy üdítő nézni, hogy az irodalom még nem veszett el teljesen a popkultúra mélységeiben. 

A film leggyengébb láncszeme szerintem a Varázslónő (Cara Delevingne). Főgonoszként nem sok szerepet kapott szegény, ő éppen azért akarja elpusztítani a világot, mert a XXI. század embere már a gépeket imádja és nem a régi isteneket, ennyiben pedig nagyjából ki is merült a karaktere. Semmi olyan fenyegetést nem jelent, amilyent ne láttunk volna eddig már ezerszer és inkább csak azért van jelen a filmben, hogy a többieket el lehessen indítani valamilyen közös cél felé. Így pedig inkább csak katalizátora, mint résztvevője az eseményeknek. Nála kifejezetten azt éreztem, hogy nem fektettek sok energiát a megalkotásába, noha lehetett volna. Eleve az egész helyzete, hogy a testében két személyiség - az archeológus June Moone és a Varázslónő - él remek alap lett volna nagyon skizofrén főellenség létrehozásához. Ráadásul az öngyilkos osztagot felügyelő katona pont June szerelme, amiből egy igazán feszült helyzetet is ki lehetett volna hozni. Ezzel szemben csak annyi történt, hogy a Varázslónő teljesen elnyomta magában June személyiségét és pont. Bár valószínűleg a szerep igazodott az egyébként modell Cara Delevingne színészi kvalitásaihoz, akinek a pár soros szövegen kívül annyi jutott, hogy mereven nézhetett maga elé, akkor is ha June szerepében volt, akkor is ha a Varázslónőében.

A látványvilággal kapcsolatban szintén nem sok írnivalóm van, egy nagy cég által pénzelt produkció manapság nem engedheti meg magának, hogy látványvilágban ne a maximumot nyújtsa, így az Öngyilkos Osztag teljes mértékben megfelel az elvárásoknak. Szeretnék azonban írni a film hangulatáról, aminek csak egy szeletkéjét adja a látványvilág, a többit a történet, a karakterek és a dialógusok adják. Nekem a DC-Warner kapcsán már egy ideje az az érzésem, hogy valaki valahol a fejesek között nem tudja/akarja elfogadni, hogy a DC képregényeinek világa sokkal sötétebb és brutálisabb, mint a Marvel képregényeinek világa. Nekem pont a komorsága miatt jön be egyébként sokkal jobban a DC (nem tehetek róla sötét lelkületű vagyok), de azt veszem észre, hogy ebből a sötétségből annyit igyekeznek kilúgozni amennyit csak lehet, hogy minél fogyasztóbarátabb legyen a végeredmény. Hiába van gyilkolászás, egy csepp vér nem hullik sehol és még csak egy erőteljesebb káromkodás sem hangzik el. Pedig hol máshol lehetne tobzódni az erőszakban mint egy ilyen filmben? Érdekes egyébként, hogy a magyar korhatárbesorolás szerint mind az Öngyilkos Osztag, mind a Deadpool 16-os karikával fut, az USA-ban ellenben az Öngyilkos Osztag PG-13 a Deadpool pedig R besorolást kapott. 

Amit még a végére mindenképp ki kell emelnem a film zenéje. Nagyon ritkán van olyan blockbuster, aminek a későbbiek folyamán megismerem a zenéjét, olyan pedig még ritkábban, hogy rendszeresen hallgatom is. Az Öngyilkos Osztaghoz azonban annyira jó albumot sikerült összeállítani, hogy több szám felkúszott a Spotify-os játéklistám egyikére. 

Én tehát nem látom annyira katasztrofálisnak az Öngyilkos Osztag minőségét, szórakoztató, hagyományos szuperhősös (pardon bűnözős) akciófilm, amivel remekül el lehet szórakozni két órán keresztül. A világot természetesen nem váltja meg és szinte biztos, hogy nem kerül a filmművészet klasszikusai közé sem, de ilyet szerintem nem is vártunk tőle. Bosszantó apróságok vonnak ugyan le az értékéből (erőszakmentesség, főgonosz kidolgozatlansága), de ezektől függetlenül sem lett sokkal rosszabb mint egy átlagos szuperhősmozi. 

Értékelés: 6/10

 

A végére pedig álljon itt a kedvenc Harley gifem:

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr7611071256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.