10 úticél Harry Potter rajongóknak

2017. június 10. - Miumiu

Ennek a posztnak az ötlete még akkor fogalmazódott meg bennem, amikor idén májusban Edinburghban töltöttem pár napot és volt alkalmam egy kicsit körbenézni a városban, ahol J.K. Rowling a híres széria néhány részét írta. Belegondoltam, hogy igazi rajongóként már rengeteg olyan helyen jártam, ami köthető a Harry Potter világához, viszont még számtalan helyszín van, amit egyszer nagyon szívesen megnéznék. Az alábbi lista tartalmazza azokat a helyeket is, ahol már voltam, és azokat is, amelyekre egyelőre még csak vágyom eljutni. Ha valaki járt már az alább felsorolt helyek bármelyikén, ne legyen rest megosztani az élményeit, tapasztalatait kommentben!

1. Warner Bros Studio Tour, London

Valószínűleg sablonosabb helyszínnel nem is tudnám kezdeni a listát, mint a Warner Bros londoni stúdiója, ami rajongóknak kötelező látnivaló, igazi 'must see'. Én még akkor voltam, amikor pár hónapot kint töltöttem Angliában és maradandó élmény volt, egész napos - akár családi - programot is lehet belőle csinálni. A cégnél annak idején úgy döntöttek, hogy ha már legyártották azt a rengeteg helyszínt és kelléket, nem nyomnak be mindent egy raktárba porosodni, hanem meghagynak mindent és megnyitja látványosságként a rajongóknak. Nagyon jól tette, amellett, hogy nagyon klassz, rácsodálkozik az ember, hogy milyen rengeteg és aprólékos munka kell ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű filmsorozatnak meglegyen a sajátos és egyedi hangulata. Az ajándékbolton mindenesetre gyerekkel és rajongóval csukott szemmel haladjon át mindenki, sajnos mivel a körbejárás pont a boltban végződik, sajnos elég nehéz kikerülni és szinte lehetetlen ellenállni a kísértésnek. A kiállításnak vannak állandó részei, ugyanakkor évszakonként megjelenik valamilyen tematikus elem, mivel én ősszel voltam, akkor pont a Halloween és sötét varázslatok voltak terítéken. 

_mg_0938small_1.jpg

_mg_1035small.jpg

2. Harry Potter - The Exhibition

Ha valaki netán nem szeretne Londonig zarándokolni létezik egy Harry Potter utazó kiállítás is, ami járt már New Yorkban, Tokióban, Párizsban és Brüsszelben is. Én pont az utóbbi városban csíptem el szinte teljesen véletlenül, mostanában pedig úgy látom Utrechtben van a dolog, arról viszont egyelőre nincs infó, hogy Budapestre is jön-e. Nagyjából ugyanaz egyébként mint a londoni testvére, csak kisebb. 

img_0851.jpg

3. Kings Cross pályaudvar, London 

Ha az ember Londonban van meglehetősen költséghatékony megoldás elzarándokolni a pályaudvarra megnézni a 9 és 3/4 vágányt, ahonnan a Roxfort expressz elindul az iskola felé minden évben. Ha az ember saját magáról is szeretne képet, amint áthalad a két vágány közötti falon sajnos a zsebébe kell nyúlnia, de csak szimplán bámészkodni is lehet.

img_1598small.jpg

4. Alnwick kastély, Nagy-Britannia

Ha valaki kicsit elszakadna Londontól és nézne egy kis vidéki Angliát, az elmehet az Alnwick kastélyba, amelynek udvarán Harry és barátai az első repülésleckéiket vették. Itt ugyan személy szerint nem jártam, de a Harry Potter vonatkozáson felül kultúrprogramként is érdekes lehet, ha valaki érdeklődik a történelem iránt. 

5. Oxford

Sajnos nekem Oxford is kimaradt annak idején, pedig amellett, hogy itt található Nagy-Britannia egyik leghíresebb egyeteme és hangulatra sem piskóta, a HP filmek több jelenetét is a városban vették fel. A Christ Church College inspirálta például a Roxfortbeli Nagytermet, melyet később a stúdióban megépítettek, de szerepelt a filmekben a Bodleian könyvtár és a Duke Humfrey's könyvtár is.

6. Glenfinnan viadukt

Ha valakinek vonatkozni van kedve és meg szeretné csodálni a gyönyörű skót tájat nyugodtan felszállhat a "The Jacobite" névre keresztelt gőzmozdonyra. Ezt a vonatot használták egyébként Roxfort expresszként például a második filmben, ahol Ron és Harry az elkötött Forddal indulnak a társaik után. Ebben a részben mutatják egyébként a Glenfinnan viaduktot is, ami a skót felföld egyik legszebb látványossága. Sajnos ezt sem volt lehetőségem megnézni, de valamikor remélem a jövőben, ha az országba keveredek lesz időm egy kis vonatozásra. 

7. The Elephant House, Edinburgh

Edinburgh amellett, hogy gyönyörű skót város, arról is híres, hogy Rowling itt vetette papírra a sorozat több fejezetét. A The Elephant House kávézó például a kirakatában is hirdeti, hogy itt álmodta meg Rowling a varázslótanonc kalandjait, miközben Edinburgh várát nézte a hegyen.

8. Balmoral Hotel, Edinburgh

Szintén Edinburgh városában található a Balmoral Hotel (a képen), az a szálloda, ahol Rowling befejezte a Halál ereklyéinek a megírását. Bár nem ellenőriztem le, de azt mondják, hogy az írónő iránti tiszteletből a szobaajtó kilincsét bagoly figuráról mintázták. 

 

9. Czocha kastély, Lengyelország

Szakadjunk el egy kicsit a britektől, mert keményvonalas rajongók Európába egyéb részein is találhatnak elfoglaltságot maguknak. Lengyelországban például egy egész mini-Roxfort nyílt, ahova szeretettel várnak minden szerepjáték és Harry Potter rajongót. Azt hiszem ez már a fanatizmusnak olyan magas foka, ami bennem már nincs meg, de hátha valaki épp azért találja meg a legjobb nyári tábort a gyereknek, mert bemásolom ide ezt a videót. 

10. The Wizarding World of Harry Potter, Florida

Az Amerikában élők sincsenek ám kizárva minden Harry Potterrel kapcsolatos kalandból, noha tény és való, hogy nehezebb dolguk van. Hatalmas szerencséjük viszont, hogy Floridában, az orlandoi Universal Studioban van a világ egyik legmenőbb Harry Potter élményparkja. Itt sem voltam még, viszont rajta van a bakancslistámon, talán egyszer eljutok Európán túlra és meg tudom nézni ezt is. Úgy hallottam hasonló vidámparkot nyitottak már Japánban is, bár személy szerint, ha egyszer Japánban járok nem valószínű, hogy azzal szeretném tölteni az időmet, hogy Harry Potter vidámparkot nézegetek. 

A bejegyzés trackback címe:

http://geekgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr6312580933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Evel Knievel 2017.06.11. 14:42:11

Felnőtt ember erre pazarolja az idejét.. Nem csoda hogy gáz van

Miumiu 2017.06.11. 17:42:37

@Evel Knievel: A szabadidejét mindenki úgy tölti, ahogy szeretné. Van, aki a kocsmában issza el a fizetését , van aki non-stop a Facebook mellett ül, sőt olyan is van aki bulvár és/vagy ezotéria magazinok olvasgatására szánja az idejét. Én könyveket olvasok és utazom, nem hiszem, hogy értelmetlenebb elfoglaltság, mint az előbbiekben felsoroltak bármelyike.
Amúgy meg rengeteg felnőtt utazik kisebb-nagyobb gyerekkel nyaralni, ezek családosoknak is jó programok tudnak lenni. Annak idején hétvégente napokat töltöttem el a British Museumban, szinte minden kiírást végigolvastam. Na ez egy gyereket maximum az egyiptomi múmiákig hoz lázba. :)

wrstjnethn 2017.06.12. 09:53:44

A 10 úticél direkt van 9 pontba gyűjtve? Vagy ez egy teszt, ki mennyire figyel?

Miumiu 2017.06.12. 10:03:28

@wrstjnethn: Jogos, véletlen két 8-as volt. Javítottam :)